“Dobronyi rózsát Zsazsának” – Szűcs Nelli önálló estje Fedák Sáriról 2022 augusztus 24-én, 18:30 órától, Marosvásárhelyen

– Nemzeti Színház (Budapest) – „Azt az igazi, azt a gyönyörű, érdekes, azt a dalos gazdag Magyarországot lássák Önök Fedák Sáriban, azt, amely a mi fájó lelkünk álma marad. Ez a mi büszkeségünk, a Fedák, akinek az arca egy szép nőé, egy huncut fiúé és egy lelkes emberé, ez a mi Fedákunk sugározza a világba…

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház “Remete és Hatujjú – RH+” előadása 2022 augusztus 23-án, 19:00 órától Marosvásárhelyen

A tragikomikus hangvételű előadás egy üzemben játszódik, ahol a dübörgő szalagsor mellett, rengeteg tojás, szalmabálák, zajos gyári eszközök között – azaz nagyon is realisztikus környezetben – filozofikus párbeszédek hangzanak el.Hogy pontosan kik beszélgetnek, nem tudjuk, a szereplők kilétére magának a nézőnek kell rájönnie… A darabban az alkotók olyan kérdésekre keresik a választ, mint az emberi…

Fonó Zenekar “Tanúhegyek” című előadása Marosvásárhelyen 2022 június 16-án

Száz év nagy idő. Ma, amikor vissza kell tekintenünk a trianoni békediktátum óta eltelt száz esztendőre, úgy gondoljuk, azt méltó módon illik megtennünk. Nem siránkozva, nem is fenyegetőzve. Kerülve a pátoszt és a hamis önsajnálatot. Az elcsatolt országrészekben rekedt magyarok milliói nem csak létükkel, hanem a magyar kultúra általuk megőrzött gyöngyszemeivel is emlékeztetnek minket a…

A Fesztivál Akadémia koncertje a marosvásárhelyi Kultúrpalotában

Feledhetetlen energiák, ragyogó lelkületek találkozása a zene semmivel sem hasonlítható szárnyalásában, mosolyogva együtt hullámzó művészek előadása a Marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A közönség szűnni nem akaró tapssal köszönte meg Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, Fenyő László és Bogányi Gergely koncertjét a Spectrum színház szervezésében. Köszönjük.

Irodalmi Karaván II. Marosvásárhelyen, a Spectrum Színházban

Az Irodalmi Karaván a Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programja, amely az egységes magyar nyelv és kultúra ügyét szolgálja a hagyományos és kortárs magyar irodalom bemutatásával. Második alkalommal indult útjára azzal a céllal, hogy közelebb hozza az olvasást, az irodalmat a közönséghez – határok nélkül. Az erdélyi turné első állomása Marosvásárhely volt, ahol május 11-én Háy…

Fesztivál Akadémia Budapest országjáró koncertsorozat: Marosvásárhely

A Fesztivál Akadémia Budapest 2022 tavaszán a FAB Ensemble művészeivel országjáró koncertturnéra indult. Május 15-én a marosvásárhelyi Kultúrpalotában különleges koncertprogrammal várja Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész házaspár muzsikus barátaikkal az érdeklődőket. A program: Csajkovszkij: a-moll trió, Op. 50 Kokas Katalin (hegedű), Fenyő László (cselló), Bogányi Gergely (zongora) Brahms: g-moll zongoranégyes Op. 25 Kelemen Barnabás…

Bogdán Zsolt: Amikor – előadás Bartis Attila novelláiból és közönségtalálkozó Bartis Attilával Marosvásárhelyen / IRODALMI KARAVÁN II.

„Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv” – ezzel a Kányádi Sándor gondolattal indult útjára 2022 év elején a Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programja, az Irodalmi Karaván, amely az egységes magyar nyelv és kultúra ügyét szolgálja a hagyományos és kortárs magyar irodalom bemutatásával. Az Irodalmi Karaván második utazására 2022. májusban kerül sor, Erdélyben. Május 12-én,…

Irodalmi Szalon-est Háy Jánossal Marosvásárhelyen / IRODALMI KARAVÁN II.

„Egyetlen hazánk van: ez a magyar nyelv” – ezzel a Kányádi Sándor gondolattal indult útjára 2022 év elején a Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programja, az Irodalmi Karaván, amely az egységes magyar nyelv és kultúra ügyét szolgálja a hagyományos és kortárs magyar irodalom bemutatásával. Az Irodalmi Karaván második utazására 2022. májusban kerül sor, Erdélyben. Május 11-én,…

Tamási Áron 125 Emlékév – Boldog nyárfalevél vendégszereplés a vajdasági Zentán és Magyarkanizsán

A marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Maros Művészegyüttes, Tamási Áron: BOLDOG NYÁRFALEVÉL című előadása május 7-én szombaton 19.00 órától a Zentai Magyar Kamaraszínházban és május 8-án, vasárnap 18.00 órától vendégszerepel. A darabban az együttérzés fontossága, a közös értékrendszer megtartó ereje, szeretteinkkel való találkozás reménye, a vágy az újrakezdésre visszhangzik Tamási Áron testről és lélekről, bizalomról…

„Berecz – Apja, Fia” előadás a Spectrum Színház szervezésében

Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó ezúttal két fiával, Istvánnal és Mártonnal lép színpadra Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen. Mesével, énekkel és tánccal is elvarázsolják a közönséget. „A mesétől addig maradnak távol az emberek, amíg nem találkoznak vele”, véli Berecz András ének- és mesemondó, aki saját mesegyűjteményéből, fiaival a színpadon hozza létre az előadást. Helyszín: a Maros…