Erdőszentgyörgyi Tündérkert avató ünnepség

A Tündérkerti Közösségerősítő Hálózat, a Spectrum Színház Egyesület, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, Erdőszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Református egyház közös munkájának köszönhetően immár Erdőszentgyörgyön is Tündérkert létesült szeptember 29-én. Batizán Attila református esperes áhítatával kezdődött az ünnepség, majd Szarvas József színművész elszavalta a Walesi bárdok című költeményt, és Tündérkert-ismertetőt mondott. Kovács Gyula pomológus arra…

Magyarlapádnak is van már Tündérkertje!

A magyarlapádi Tündértkert avató ünnepségre szeptember 22-én, vasárnap került sor, a Tündérkerti Közösségerősítő Hálózat, a Spectrum Színház Egyesület és a református egyház közös munkájának köszönhetően. A Tündérkert mozgalom célja a kultúránk visszateremtése az őshonos gyümölcsfák mintájára. A gyümölcsészet és a néprajzi hagyományok megőrzése együttes feladat, ugyanakkor szükségesnek tartják minél inkább a fiatalokkal is megismertetni a…

A Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak vizsgaelőadásai a Spectrum Színházban

A Spectrum színház meghívására három előadással lépnek fel Marosvásárhelyen a Budapesti Színház – és Filmművészeti Egyetem IV. évfolyam Színművész-Próza osztályának színész tanoncai. „Nincs már határ, a távolságot pedig le kell küzdeni”- vallja Szarvas József, Kossuth- és Jászai Mari díjas színész, aki három éve osztályvezető tanárként is szerepet vállalt a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen.  A…

Szent Kinga gyűrűje Marosvásárhelyen

Több, mint 100 gyerek és zenész vesz részt a Spectrum Színház által színpadra állított, Török Viola művészeti vezető és rendező által megálmodott és megrendezett SZENT KINGA GYŰRŰJE előadásban. A misztériumjátékban a szovátai Kodály Zoltán Népfőiskola kórusai: a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar és a Kicsinyek Kórusa vesznek részt. Közreműködnek még a néptáncosok, a…

Színházi kavalkád

Várunk mindenkit az idei Színházi Kavalkádra! Amire számíthatsz: változatos helyi és vendégelőadások, kivételes színészek, rendezők, táncosok. Amit tenned kell: foglald le a jegyed, hogy le ne maradj a nyárzáró színházi élményekről. Jegyfoglalás indul a Nemzeti Színház jegyirodájában augusztus 22-én. Részletek az előadásokról, jegyekről: AZ ÖNGYILKOS – a budapesti Nemzeti Színház és a Kárpátaljai Megyei Magyar…

Szent Kinga gyűrűje

A Spectrum Színház Árpád-házi Szent Kinga születésének 800. évfordulóján Szent Kinga gyűrűje című zenés misztériumjátékát mutatta be a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában. Az előadás pünkösd szombatján, május 18-án került megrendezésre. A misztériumjátékot magyar és lengyel történelmi, egyházi, népi, klasszikus és kortárs zenékből, énekekből válogatta, összeállította és rendezte Török Viola.  A Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek– és…