Két különleges vendégelőadást fogad április folyamán a marosvásárhelyi Spectrum Színház. A közönség egyrészt a Fedák Sári című önálló estet, a budapesti Nemzeti Színház produkcióját láthatja, emellett pedig Anton Pavlovics Csehov három egyfelvonásos művét mutatja be a beregszászi színház társulata Vidnyánszki Attila rendezésében.
Még a mikházi Csűrszínház kapcsán ismerkedett össze a Spectrum Színház vezetője, Török István, Vidnyánszki Attila rendezővel, akit meg is hívott Marosvásárhelyre. Mivel Vidnyánszki Attila a budapesti Nemzeti Színház vezetője, valamint alapítóként ma is főrendezője a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színháznak, a rendező ebből a két színházból választott két olyan előadást, amelyet be tudnak mutatni a marosvásárhelyi Spectrum Színházban is. A vendégelőadások április 19-én és 20-án lesznek, mindkét előadást kétszer tűzi műsorára a Spectrum Színház.
Fedák Sári, a Nemzeti Színház produkciója
Az egyik vendégjáték a Fedák Sári című önálló est. A Budapesti Nemzeti Színház produkcióját Szűcs Nelli mutatja be.Az egyéni előadás feleleveníti a 20. század egyik legnagyobb magyar színésznőjének emlékét, miközben bemutatja nem mindennapi életét. Fedák Sári ugyanis nem csak egy nagy színésznő volt, hanem ő volt a Primadonna. Az emlékiratok anyagaiból, megemlékezésekből, levelekből összeállított előadás dalokkal színesítve mutatja be a magyar operett eme nagyaszonnyának alakját. Aki színpadon látta Őt, soha nem felejti. Rendkívüli személyisége, kivételes egyénisége kitörölhetetlen nyomot hagyott valaha volt színházi életünkben. Külön érdekesség Fedák Sárit elénk varázsoló művésznő, – Szűcs Nelli – személye. Ő is Beregszász szülötte, csakúgy, mint nagy elődje Fedák Sári.
Szűcs Nelli önálló estjét április 19-én 17 órától, majd április 20-án 20 órától lehet megtekinteni a Specrtum Színházban.
Csehov egyfelvonásos komédiái Vidnyánszki Attila rendezésében
Anton Pavlovics Csehov három egyfelvonásos művét mutatja be a beregszászi színház társulata, a Budapesti Nemzeti Színház és a Beregszászi Színház művészeivel. A Vidnyánszki Attila rendezte előadásban öten játsszák el Csehov három jelenetét, A medve, A dohányzás ártalmairól, valamint a Leánykérés című komédiákat.
Csehov egyfelvonásos komédiáit előbb április 19-én 20 órától, majd április 20-án 17 órától lehet megtekinteni a Spectrum színpadán.