
Emőke 2015-ben végzett a Színművészeti Egyetem színművészet szakának mesterképzésen, diplomája megszerzését követően csatlakozott a Spectrum Színház társulatához. Elmondása szerint Kovács Levente professzor úrnak köszönheti, hogy a társulathoz került, hiszen az ő biztatására jelentkezett, és végül nyert felvételt az eddigi első munkahelyére.
Emőkének a színjátszás nem volt tudatos cél, inkább sodródott az árral. Diákkorában a magyar szakos tanárnője “kiszemeltje lett”, aki egyik szavaló versenyről a másikra küldte. Később bekerült az erdőszentgyörgyi színjátszó társulatba, majd 12. osztályos korában részt vett az egyetem által szervezett felkészítőn. A felkészítő után azonban úgy érezte, hogy bőven van még, amit fejlődnie, és az érettségi mellett nem fér bele a felvételire való felkészülés is, így végül egy másik egyetem a szociálpszichológia szakát választotta és végezte el.
Egyetemi tanulmányai ideje alatt is folyamatosan tagja volt az erdőszentgyörgyi színjátszó csoportnak, és végül 2010 nyarán felvételizett a Színművészeti Egyetemre.
A Spectrum Színházat Marsovásárhely “kis ügyes ékszerdobozkájának” tartja, ahol a nagy gondolatokat próbálják meg a maguk módján kifejezni. Úgy látja, hogy teret kap a szabad gondolkodásuk, és mivel közösségben dolgoznak, ennek a csapatnak nagyrészt megegyeznek az észrevételeik.
Izgalmas számára, ha kimozdulnak és vendégelőadásként játszanak valahol, akár vidéken egy kultúrotthonban, hiszen idegenben nem tudják előre, mire számíthatnak. Az eddigi tapasztalatai pozitívak, úgy érzékeli, hogy a megye központon kívül élő nézők is örülnek, hogy láthatják a Spectrum előadásait.
Emőkének nincs kifejezetten kedvenc műfaja, idővel minden műfaj és darab amiben játszik elér hozzá és a részévé válik, azt viszont elárulta, hogy ha huzamosabb ideig maradnak egy műfajban, például a dráma műfajában, utána felüdülésnek érzi, ha egy könnyedebb, például komédia következik.
Jelenlegi szerepei
Ahogy tetszik
A kaukázusi krétakör