Az Erdőfű Magyarországon tevékenykedő táncházzenészek összefogásából jött létre.
Tagjai mind elkötelezett hívei a Kárpát-medencei népzenei hagyomány hiteles előadásának, táncházakban és koncerthelyszíneken egyaránt. A zenei műhelynek is tekinthető kezdeményes célja, hogy átfogó képet adjon a magyarlakta területek és a velünk együtt élő etnikumok vonós népzenéjének sokszínűségéről, az adott vidék vagy falu sajátosságait tartva szem előtt.
Martin György Kalotaszegen
1950-ben került az egyetemre, és 1983-ban meghalt. Ez alatt a 33 év alatt megszületett a magyar tánctudomány és Martinnak 192 írása látott napvilágot, köztük 7 könyv. (…)
Martin György 27 éven át (1956-1983 között) készített gyűjtéseket Kalotaszegen. A páratlan értékű és hatalmas mennyiségű anyag táncfilmeket, hangszeres, vokális és füttyel előadott hangfelvételeket, illetve helyi adatközlőkkel készített, néprajzi témájú beszélgetéseket is magában foglal. A kalotaszegi néphagyomány, azon belül is különösen a néptánc iránt való érdeklődésének kezdeteire így emlékezett vissza: „A vistai Mátyás István legényes táncára az 1940-es évek második felében figyeltem föl mesterem, Molnár István 1941-ben készült filmfelvételének vetítésekor. A néhány méteres, alig kétperces 16 mm-es némafilmen is megragadott a kiváló kalotaszegi paraszttáncos táncstílusa, fölényes virtuozitása…” (Maruzsenszki Andor)
A zenekar tagjai:
Éri Katalin — nagybőgő, cselló, ütőgardon
Kiss-Balbinat Ádám — hegedű, ének
Maruzsenszki Andor — hegedű
Éri Márton — brácsa, kontra
Salamon Soma – harmonika, furulyák
Az esemény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre, és a Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert hálózat program keretében valósul meg.
