Január 14-től kezdődően négynapos rendezvénysorozattal emlékeznek Szatmárnémetiben a ma is használt színházépület avatásának 130. évfordulójára.

A rendezvénysorozat első napja pedig kísértetiesen hasonlít majd a korabeli átadásra: órára pontosan 130 évvel később, január 14-én 19:30 órai kezdettel a budapesti Nemzeti Színház művészei lépnek majd színpadra, ugyanúgy, ahogy annak idején is történt.

A mai Északi Színház épülete Szatmárnémeti második színházépülete. Alapkőletétele 1889. május 18-án volt. 1892. január 14-én adták át az épületet, ünnepélyes megnyitó keretében. Tervezője Voyta Adolf pápai műépítész volt, az építést Szikszay Lajos, debreceni építész vezette. A belső díszítést Spannraft Lajos és Hirsch Gyula készítették.

- a Maszol.ro portálról

Öröm és megtiszteltetés az idén tízéves marosvásárhelyi Spectrum Színház számára, hogy a magyar kultúra területén jeleskedő, kiemelkedő alkotókat láthattak és láthatnak vendégül – mondta el a Krónikának Török István, a teátrum vezetője.

 

Idén tízéves a marosvásárhelyi Spectrum Színház, amely az elmúlt hetekben, és a következő időszakban is jelentős kulturális események, hírneves alkotókkal szervezett találkozók szervezője, házigazdája. Török István, a teátrum vezetője a Krónika megkeresésére úgy fogalmazott, öröm és megtiszteltetés számukra, hogy a magyar kultúra területén jeleskedő, kiemelkedő alkotókat láthattak és láthatnak vendégül.

 

„Tíz éve tartó munkánk eredménye mutatkozik meg abban, hogy azok az alkotók, akik magas minőséget képviselnek, elfogadják meghívásunkat, visszajárnak hozzánk. Azt az értékrendet szeretnénk mi közvetíteni, amit a hozzánk ellátogató művészek, és nagy öröm számunkra, hogy ebben az évben sok jelentős személyiség megtisztelt bennünket” – mondta Török István.

 

Mint sorolta, április végén lépett fel a Spectrum meghívására Pál István Szalonna és bandája Marosvásárhelyen, ahonnan többállomásos turnéra indult. „Sikerült ezeknek a nagyszerű, immár világhírű zenészeknek felhívni a figyelmét, hogy lehet ugyan muzsikálni Hannovertől Dubajig, vagy az angol királynőnek, de az is nagyon fontos, hogy Erdélyben is megforduljanak, ahol a zenéjük erőt ad. Bár nagyon elfoglalt a zenekar, szívesen jöttek ide fellépni, és azt ígérték, visszatérnek” – mondta Török István.

 

Kiemelte, szintén április végén örvendeztette meg a közönséget Berecz András Kossuth-díjas mesemondó, aki az Apja fia című előadással, két fiával együtt lépett fel a marosvásárhelyi teátrumban. „Előadásukban nagyon érdekes generáció-továbbvitelről is szó van, nagyon szép példát mutat Berecz András, hogy miként viszi tovább az apa által képviselt értékeket a következő nemzedék. Reméljük, legközelebb eljön Berecz Andrással István és Márton fián kívül Mihály fia is, aki hírneves zongorista” – mondta Török István. Az előadás arra összpontosít, hogy egy mai családban mi marad apáról fiúra, tanítás, magyarázkodás nélkül, a puszta példa erejével.

 

Május 11-én, 12-én és 15-én is jeles vendégeket „fogad” a Spectrum Színház. Május 11-én a budapesti Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt Irodalmi Karavánja keretében Háy János József Attila-díjas és Térey-ösztöndíjas író, költővel találkozhat a közönség, az esemény házigazdája és a beszélgetés moderátora Juhász Anna irodalmár, az előadásra ingyenes a belépés. A következő napon Bartis Attila marosvásárhelyi születésű, Térey-ösztöndíjas és Magyarország Babérkoszorúja-díjas íróval találkozhatnak az érdeklődők, a szerző a helyszínen dedikál.

 

A Spectrum Színházban rendezte meg Bogdán Zsolt Jászai Mari-díjas, Kiváló Művész díjas, többszörös UNITER-díjas kolozsvári színművész 2020-ban az Amikor című, Bartis Attila novelláiból készült előadását. Ezt a produkciót újra láthatja a közönség.

 

„Nagy öröm volt számunkra, hogy segíthettünk megteremteni a marosvásárhelyi születésű író novelláiból készült előadást, amely igazán sikeres lett: több helyszínen is bemutatta már Bogdán Zsolt, többek közt az Irodalmi Karaván korábbi erdélyi szakaszában is: Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen” – mondta Török István.

 

A színházvezető kiemelte azt is, különleges zenei élményben lehet része a közönségnek május 15-én: a Fesztivál Akadémia Budapest a FAB Ensemble művészeivel koncertturnéra indult, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában különleges koncertprogrammal lép fel. Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas magyar hegedű- és brácsaművész, férje, Kelemen Barnabás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Fenyő László csellóművész, valamint Bogányi Gergely Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész lép fel Vásárhelyen.

 

https://kronikaonline.ro/kultura/jeles-vendegeket-fogad-a-tizeves-spectrum-szinhaz

Rólunk Írták

Top