Január 14-től kezdődően négynapos rendezvénysorozattal emlékeznek Szatmárnémetiben a ma is használt színházépület avatásának 130. évfordulójára.
A rendezvénysorozat első napja pedig kísértetiesen hasonlít majd a korabeli átadásra: órára pontosan 130 évvel később, január 14-én 19:30 órai kezdettel a budapesti Nemzeti Színház művészei lépnek majd színpadra, ugyanúgy, ahogy annak idején is történt.
A mai Északi Színház épülete Szatmárnémeti második színházépülete. Alapkőletétele 1889. május 18-án volt. 1892. január 14-én adták át az épületet, ünnepélyes megnyitó keretében. Tervezője Voyta Adolf pápai műépítész volt, az építést Szikszay Lajos, debreceni építész vezette. A belső díszítést Spannraft Lajos és Hirsch Gyula készítették.
- a Maszol.ro portálrólTamási Áron Boldog nyárfalevél művét dolgozta fel a marosvásárhelyi Spektrum Színház és a Maros Művészegyüttes. Az előadást vasárnap a magyarkanizsai nézők is megtekinthették a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény színháztermében
Tamási Áron egyik legjellegzetesebb test és lélek egységéről szóló műve került bemutatásra. Zenés-táncos előadást láthatott a nagyérdemű.
Kecskés Éva: „Kicsit mozgalmasabb, mint a mi életünk, tehát nem az a megszokott beszélgetések, dialógok, monológok vannak, hanem egy kicsit a mozgás is teret kap benne.”
Az előadás a Tamási Áron-emlékév keretében valósult meg, ugyanis 125 éve született az író. Tamási Áron az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja. Török Viola rendező kiemelte, a műnek nagyon aktuális a mondanivalója, a népzene által pedig a ki nem mondott szavak, érzések megelevenednek.
„Mindenki hozzá van szokva a népszínművekhez és azok hangulatához, de mi feldolgozásunk egy kicsi más, modern, mert kevesebb a szöveg, de ugyanakkor több a tánc, és ezáltal a táncot is egy magasabb rangra emeltünk, mert költői képek kifejezésére használtuk.”
A marosvásárhelyi Spektrum Színház és a Maros Művészegyüttes zenés, táncos előadás módjának köszönhetően a néző, nem csak a mű mondanivalójával, hanem az erdélyi hangulattal is megismerkedhetett.
_____________________________________________________________________________________