Nagy siker Esztergomban

2020. július 5.

Nagy sikerrel, szinte teljesen telt ház előtt nyitotta meg a Római karnevál című színpadi játék az Esztergomi Várszínház új szezonját szombaton este. Az előadás utáni vastaps és ünneplés szólt a főszereplőnek, a hatvanadik évadát kezdő Farkas Ibolya erdélyi színművésznőnek. A soproni, zentai és marosvásárhelyi társulatok koprodukcióját a leghűségesebb város teátrumában felnőtt bérletben láthatják majd a nézők. A rendező a Jászai-díjas Pataki András.

Horányi László, az Esztergomi Várszínház igazgatója köszöntőjében elmondta, a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából a harminckettedik évadukat a nemzeti öszetartozás jegyében állították össze. Érkeznek hozzájuk társulatok, művészek, produkciók Temesvárról, Beregszászról, Marosvásárhelyről, Zentáról, Komáromból, Pozsonyból. A nyitány pedig azt a törekvésüket szimbolizálja, hogy idén minden elcsatolt területről vendégül láthatnak magyar nyelven játszó teátrumokat a műfaji sokszínűség jegyében. Annak külön örült, hogy a Római karnevál első magyarországi bemutatkozása Esztergomban látható.  

Hubay Miklós Római karnevál című művéből készült színpadi játék a Soproni Petőfi Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a marosvásárhelyi Spectrum Színház koprodukciójában készült. A bemutató tavaly októberben volt Zentán. Az előadás tisztelegni kíván Lánczy Margit, a Nemzeti Színház egykori ünnepelt művésze előtt, őt a kommunista rendszerben koncepciós perben elítélték, majd később páholynyitogatóként alkalmazták. A produkció jutalomjátékot jelent Farkas Ibolyának, az erdélyi színjátszás legendás színésznőjének, aki idén kezdte el hatvanadik színházi szezonját.

A 81 éves Farkas Ibolya szombat esti páratlan teljesítménye, magas szintű, országos viszonylatban is ritkán látható bravúros játéka előtt meghajolt a várszínház közönsége. Horányi László a tapsrendnél a nézők előtt virággal köszöntötte a színművésznőt. A könnyeivel küzdő Farkas Ibolya nagy ünneplésben részesült az előadás után, csakúgy mint a produkció többi szereplője.  

Az előadásban Margitot Farkas Ibolya, az Írót Györffy András (Jászai-díjas), a Direktort Kárp György, Zénót Wischer Johann (Bánffy Miklós-díjas) alakítja. A színművet egy részből álló stúdiószínházi darabként Molnár Anikó dramatizálta, ezt alkalmazta mai színpadra Pataki András, aki az előadás játékterét is kialakította. A jelmez Szélyes Andrea munkája.

A Róma karnevál díszelőadásként meghívást kapott az augusztusi XXXII. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára. A soproni közönség felnőtt bérletben az ősszel kezdődő hűség évadában kamara körülmények között láthatja majd produkciót.  

 

https://www.soproniszinhaz.hu/hirek/1607-nagy-siker-esztergomban.html?fbclid=IwAR18vo-BrRXbzybvqOu8hzEOTuccebjOCzsbvV0k69Xw-f3Pxwr3Qa-pKGg

 

 

 

 

 

Top