Fotó: Nagy Tibor

Amint a fentiekben is olvashatták, könnyed „nyári” bohózatot mutat be a marosvásárhelyi Spectrum Színház.

A szekrény titka, avagy a naftalin illata című előadás Heltai Jenő egyik legismertebb vígjátékából született, Kovács Levente rendezésében. Összesen tíz fő játszik a darabban, de a főszerep ezúttal mégis egy szekrénynek jutott – áll a színház új bemutatójával kapcsolatos közleményben. Mint írják, Heltai Jenő egyik legismertebb vígjátékát szokás a legjobb magyar „francia bohózatnak” is nevezni, ugyanis a klasszikus vígjátéki hagyományokat tartja szem előtt. Egymást érik az olyan pillanatok, amikor az ember már alig akar hinni a szemének. De mi tagadás, néha jobb is, ha nem a szemünknek hiszünk, mert ugye a látszat gyakran csal, azonban a házastársak sem ritkán… Heltai Jenő zenés bohózatához még Szirmai Albert komponált zenét, a Spectrum Színház előadásához azonban a 40-es, 50-es évek slágerei közül válogattak néhány igazán közismertet, amelyek pontosan beilleszthetők a darab szituációiba.

A premiert megelőzően, e héten tartott sajtótájékoztatót a társulat a színház főtéri székhelyén, ahol Medve Zsuzsa sajtóreferens üdvözölte a megjelenteket, majd az előadásban fellépő színművészek gyűrűjében Kovács Levente mesélt a készülő előadásról.

– Egyfajta kezdeményezés ez a produkció a Spectrum Színház részéről: egy olyan műfaj felé nyitottunk, ami eddig nem szerepelt a műsoron. Volt rá igény, a nézők és színészek is jelezték, hogy szeretnének egy klasszikus bohózatot látni, játszani. Menet közben derült ki, hogy ennek a kis színháznak a lehetőségei igen erős kihívást jelentenek: mind a műszak létszáma, mind a rendelkezésre álló tér nagy koncentrációt igényel. Tíz szereplőnk van, hat hölgy, négy úriember – és mindössze két öltözőnk. 

Eddig kisebb, kamaralétszámú előadásaink voltak. A színfalak mögötti koordinációs lehetőségek korlátozottak ugyan, de igyekszünk mindent tökéletesen begyakorolni. Itt minden területen egy ember dolgozik, ez nagy tapasztalatot igényel. Jelentős kihívás. A mű eredeti változatának címe Naftalin, de ezt is átdolgoztuk, ahogyan a szöveget és a cselekményt is. Terjedelmes dalszövegek vannak benne, mi pedig olyan technikát alkalmaztunk, amely szerint az 50 évvel ezelőtti népszerű slágerek illesztődnek olyan helyzetekbe, amelyekben a szöveg és a hangulat ezt megengedi. A kabaré rövid műfaj, ez a darab hosszabb, három felvonásos mű, amelynek van cselekményfolyama és más a dramaturgiája, mint a kabarénak, apróbb dolgokban azonban hasonló ahhoz. A fordulatok, félreértések, spétek ebben is jelen vannak: Molnár Ferenc után Heltai a legjobb szakértője ennek a műfajnak. A néma levente című darabja ennek a korszaknak a legbriliánsabb műve. Ez a bohózat is a korszak morális arculatát tükrözi. Identitásváltás, kommunikációs válság – ma így mondanánk az általa tükrözött problematikát. Régebb ezeket a kifejezéseket nem használták, de jól tudták jelentésüket a színpadon. Kávéházi előadások voltak, mi pedig azt a hangulatot szeretnénk visszaadni, nem használunk mikroportot sem, élőben és hangosítás nélkül énekel mindenki. Dramaturgia szempontjából a körülmények és a lehetőségek adta vonalon mozgunk. A korszak sajátos világára jellemző a polgári házasság, amelyben sportszerű társasjáték a szeretőtartás mindkét fél részéről. Ez a világ ebben a darabban is megjelenik, a pesti éjszakák, könnyed erkölcsök és kivagyiság ezen vegyülete, amelyre a sikkesség jellemző leginkább – mondta Kovács Levente.

Az előadásban fellép Czikó Juliánna, Gábor Krisztina m.v., Göllner Boróka m.v., Kárp György, Kiliti Krisztián e.h., Márton Emőke-Katinka, Nagy Beáta, Szász Anna, Székely Szabó Zoltán és Tatai Sándor. Díszlet- és jelmeztervező: Takács Tímea, hang- és fénytechnika: Incze Róbert, zene: Szőcs János és Árkosi Péter, koreográfia Deák Orsolya.

Az előadás premierjét március 19-én, vasárnap 7 órától tartja a Spectrum Színház, majd másnap, március 20-án megismétlik, szintén 19 órától. További előadás-időpontok: március 31., este 7 óra, illetve április 2-a, délután 5 óra. Jegyek válthatók a www.biletmaster.ro weblapon, valamint a Spectrum Színház Rózsák tere 13. szám alatti jegypénztárában hétköznapokon 8:30 és 11:30 óra között, telefonos helyfoglalás is lehetséges a 0744-301-875-ös számon naponta 8:30 és 18 óra között.

http://www.e-nepujsag.ro/op/article/premier-spectrum-sz%C3%ADnh%C3%A1zban#

 

 

 

 

 

Top