Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | 2014.12.03. [18:44]

Új magyar színház nyílik Marosvásárhely főterén, a tavaly bemutatkozott Spectrum Színház mostantól saját helyszínnel rendelkezik. A régi Ifjúsági mozi épületébe várja a nézőket, ahol egy lelkes csapat játszik majd helyi és egyetemes igények szerint.

spectrum_3_bTörök Viola és lelkes csapata nagy munkát fektettek az új színház létrehozásába

Másként szeretnének színházat csinálni – mondta Török Viola alapító, rendező a szerdai sajtótájékoztatón. „Kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi foglalkoztatja az itteni közönséget, ugyanakkor keressük magunkat a magyar kultúra színfoltjában, és az egyetemes színházban is szeretnénk meghatározni a helyünket. Az elmúlt évben felléptünk a budapesti Thália Színházban, színifesztiválon is volt voltunk már, tehát tudnak rólunk, bemutatkoztunk a nagyközönség előtt. Hogy miért Spectrum Színház, és hogy hogyan kapcsolódik egy gyógyszergyárhoz a színház, azt kell mondanom, ép testben ép lélek mottó alapján kell ezt elképzelni” – fejtett ki a rendező.

A csapatban vannak fiatal tehetségek, akik számára az új színház egy hatalmas lehetőséget jelent, valamint tapasztalt színészek, akik egyengethetik a fiatalok útját. Szélyes Ferenc színművész a sajtótájékoztatón kijelentette, pontosan emiatt erős és dinamikus ez a társulat. „Az, hogy Marosvásárhely főterén egy új magyar színház nyitja meg kapuit 2014-ben, óriási dolog. A színészhallgatók számára is jó hír, mert van egy újabb lehetőség az elhelyezkedésre, ugyanakkor a nyugdíjas művészeknek is jó alkalom, hogy folytassák munkájukat, miután nyugdíjba vonultak a Nemzetiből. Nem kell szerényen bánni ezzel a hírrel, huszárokkal, meneteléssel kellene hirdetni a főtéren, hogy új magyar színháza van a városnak” – hangsúlyozta a színművész.

spectrum_1_b

Utolsó éves színészhallgatóként mindenki elgondolkodik azon, hogy hogyan tovább, hol kezdheti el színészi pályafutását – mondta Kovács Károly fiatal színész. „Az új helyszínben az a különleges, hogy most helyezik el a deszkákat a teremben, és mi leszünk azok, akik alatt először ropog majd, és ezek lesznek a világot jelentő deszkák” – mondta a fiatal színész.

A Boszorkány című darabbal nyitja meg kapuját a Spectrum Színház. Pénteken este 7 órától, a régi főtéri moziba várják az érdeklődőket, a Rózsák tere 13. szám alá. Vasárnap egy másik bemutatóval várják a publikumot, a Szomorú vasárnapot tűzik műsorra.
 
 
 
 

Rólunk Írták

Top