Kortárs mese a Csűrszínházban

 

Ezúttal főként a gyerekekhez szólt a Spectrum Színház évadzáró előadása, ugyanis Hedry Mária kortárs mesejátékát mutatták be Mikházán a Csűrszínházi Napok keretében. A Tündér Míra című előadás egy ökomesejáték, vagyis egy olyan klasszikus mese, amely a mai modern kor nagy problémájáról, a környezetvédelemről és a tudatosságról szól.

Az író, Hedry Mária jellemzése szerint Tündér Míra egy klasszikus mesejáték, Holnemvolt ország királyával, Tündér Rózsa királynéval, udvari bolonddal, gonosz varázslóval, halászlegénnyel, kígyóval, varanggyal. Érzékelhetjük azonban ebben a történetben, hogy az ember hogyan fosztja ki anyagi haszonért a természetet. Látjuk, hogy az önzés, kapzsiság, miként fenyegeti az élővilágot. Ám, mint a mesékben, most is van megoldás és jóra fordul az igazak sorsa.

A történet szerint különös dolgok történnek a palotában, amióta Lodovico, a gonosz varázsló lett a király minisztere: Tündér Rózsa királyné eltűnt, a virágok kővé váltak a kertben. Ráadásul a király száműzetésbe küldte saját leányát, Tündér Mírát, mert születésnapjára egy korsó vízzel ajándékozta meg, mondván, legyen az élete olyan tiszta, mint a víz.

A naiv és kapzsi királyt Lodovico közben ráveszi, hogy gyártsanak a folyó és tó vízéből aranyat, amit csak úgy lehet elérni, hogy megmérgezik a vizeket. Lodovico azt ígéri, hogy a világ leggazdagabb királyává teszi, cserében Tündér Míra kezét kéri, s már tervezi is, hogyan veszi át a hatalmat. A szándéka az, hogy elpusztítja a természetet, s egy műanyag világot teremt helyette. S a terv el is kezdődik: az aranycsináló gépek megmérgezik a vizet, pusztulnak a halak, az állatok, de még Danika, a kis királyfi is megbetegszik.

Ekkor érkezik azonban a palotába két álruhás csodadoktor, hogy meggyógyítsa a kis királyfit. Az orvosi gúnya alatt azonban Tündér Míra és segítője, Jankó, a halászlegény rejtőzik. Vajon megmentik a világot, vagy fellázadnak a vizek is?

Hedry Mária író, költő harmadik színpadi művének egyik fontos üzenete az, hogy óvjuk, vigyázzuk, becsüljük meg a természeti értékeinket, különösen a tiszta vizet. Az előadás rendezője, Török Viola úgy érzi, bár ez egy 5-12 éveseknek szóló mesejátéknak készült, mondanivalója a szülőknek, a felnőtteknek is szól. „Az embernek néha az az érzése, hogy tényleg valami csodára van szükség ahhoz, hogy észhez térjünk. Minél modernebbek és ésszerűek vagyunk, annál inkább romboljuk  a természetet. A mesejáték tanulsága szerint azonban a valóságban is lehetséges, hogy ha időben felhívjuk a gyermeke figyelmét erre a veszélyre, akkor talán ők majd egy olyan világban élhetnek, amelyben minden helyreáll”  – mondja az előadásról a  rendező. Ennek a lehetőségnek a felmutatása többek közt az is, hogy egy kilenc és fél éves kisfiú, Bakó Vilhelem Csanád is játszik az előadásban. A Bolyai Farkas Elméleti Líceum második osztályos diákja bújt, Danika, a kis királyfi szerepébe, s így egyszerre testesíti meg az áldozatot és a lehetséges jövőt is.

A Tündér Míra című mesejátékot június 26-án, vasárnap délelőtt 11 órától, Mikházán, a Csűszínházi Napok keretében mutatta be a Spectrum Színház.Az előadás fő támogatója a Magyar kormány - Bethlen Gábor Alap

 

Szereposztás:

 

Holnemvolt ország királya – Szélyes Ferenc

Tündér Míra, a leánya – Márton Emőke Katinka

Danika, a kisfia – Bakó Vilhelem Csanád

Jankó, a halászlegény – Sebestyén Hunor

Lodovico, a gonosz varázsló, Holnemvolt ország minisztere – Kinda Szilárd

Orsolya, a gyermekek dajkája – Szász Anna

Tóbiás, udvari bolond, kincstárnok – Kárp György

Rózsa királyné – Nagy Bea

Varangy, kígyó és a sárkány – Kovács Károly

 

Rendező: Török Viola

Koreográfus: Ruszuly Ervin

Hang- és fénytechnika: Incze Róbert

Díszlet: Török Viola

Jelmezek: Takács Tímea

Top