Amely nyáron felkavar. Természetet, és emberi érzelmeket, gondolatokat. Ebben az időszakban született a Spectrum Színház új produkciója, varázslatos, inspiráló környezetben: a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínházban. És miként égzengés után a megtisztulás, úgy követi bennünk is ezt a felfokozott állapotot az újjászületés. A nyár egész évre való felöltődést biztosít, olyan energiákat, amelyből táplálkozhatunk, meríthetünk a továbbiakban. Újragondolhatjuk művészetről, színházról alkotott képünket is, akárcsak a 450 éve született William Shakespeare, aki A vihar című darabjában összegzi egy művészélet tapasztalatait.

“Az álmok anyagából szőttek bennünket is, s kis életünket egy álom zárja le.”

(William Shakespeare)

 

a-vihar

 

 

Bemutató 2014 július 25-én, 21 órától a mikházi Széllyes Sándor Csűrszínházban. Helyet a 0744-301875-ös telefonszámon, lehet foglalni.

 

A lefoglalt jegyeket a helyszín jegypénztáránál előadás előtt egy órával lehet átvenni.

 

A következő előadás időpontja 2014 július 26, 21 óra.

 

 

Top